Vásárlás függőség
A kényszeres vásárló fogalma nem számít újdonságnak manapság. Mindenki volt már úgy, hogy a pillanat hevében, előzetes tervezés nélkül megvett magának valami izgalmasnak tűnő könyvet, vagy egy szép cipőt, netán egy csilli-villi fülbevalót, és hogy a férfiakat se hagyjam ki a sorból, valami jó minőségű műszaki cikket. Manapság tévhit, hogy csak a nőkre jellemző a kényszeres vásárlás, ugyanis a férfiak bár elég csekély százalékára, de elmondható, hogy őket is érinti ez a fajta probléma. Akármennyire is furcsa, de már a nyolcvanas évek végétől, illetve a kilencvenes évek elejétől vált széles körben ismertté a vásárlásfüggőség. A mai tudomány állása szerint beszélhetünk impulzív, illetve kompulzív vásárlásról. Az impulzív vásárlás sokkal gyakoribb, ezt azonban önmagában nem lehet betegségnek tekinteni, hiszen többnyire egyszeri, vagy alkalmi esetről van szó. Ilyenkor mikor megszereztük a kívánt tárgyat, a vásárlás közben, vagy utána boldogság érzést élünk át. A kompulzív vásárlás ennél egy kicsit komplexebb, hiszen a vásárlás hátterében belső tényezők húzódnak meg. A vásárló ilyenkor belső feszültségét, szorongását próbálja meg csökkenti a vásárlással, azaz mintegy menekülésként, megküzdési stratégiaként alkalmazza a vásárlást. Tulajdonképpen a személy a vásárlással próbálja szabályozni belső problémáit.
A kényszeres vásárlók magatartását jellemzi még:
- Sokszor vesznek olyan dolgokat maguknak, vagy másoknak, amire valójában semmi szükségük sincs.
- A tárgyak feleslegessége abban is megnyilvánul, hogy az illető a vásárlás után egyáltalán nem használja azokat.
- Főként saját maguknak vesznek valamit, és egyedül mennek vásárolni.
- Nagymértékben hatnak rájuk a külső ingerek: fények, színek, hangok, kirakat berendezése, valamint az anyagok.
- A nők főleg cipőket, ruhákat, illatszereket, ékszereket vásárolnak, míg a férfiak műszaki és elektronikai cikkekre költenek szívesen.
- Az internetet gyakrabban használják vásárlásra, illetve gyakrabban használják hitelkártyájukat.
- Hajlamosak tartozások felhalmozására, ezáltal könnyen válnak adóssá.
Ami a kényszeres vásárlók kezelését illeti, több szakember a kognitív-viselkedés terápiára esküszik, vannak akik a pszichodinamikus terápiát preferálják, illetve sok esetben hatékony lehet a pár- vagy család konzultáció. . (Demetrovics Zs. és Kun B. 2010. Az addiktológia alapjai IV., Viselkedési függőségek. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó)

Az Ébredő Erdő egy olyan hely lehet számodra,
