Társfüggőség

A kodependencia vagy társfüggőség napjaink divatossá vált fogalma, amely egyre gyakrabban bukkan fel női magazinokban, a médiában és a hétköznapi társalgás során is gyakran előtérbe kerül. A felkapottá vált kifejezés mögött valójában nem új, hanem régóta ismert jelenség húzódik meg, amelyre a korábbi generációk képviselői azonban máshogy tekintettek, mint ahogyan azt mi tesszük napjainkban. Melody Bettie az egyik legkiválóbb szakértő szerint „A társfüggő az az ember, aki tűri, hogy egy másik ember viselkedése befolyásolja őt, miközben elszánt erőfeszítéssel törekszik a másik ember viselkedésének megváltoztatására”. Szakirodalmak többféle élethelyzetben megjelenő társfüggőségről beszélnek.

Egyik legjellemzőbb példája a szenvedélybeteg gyerek társfüggő szülője, aki szoros kapcsolatban él szerhasználó gyermekével, aki sok esetben anyagilag is függ tőle.

Másik típusa az, amikor szenvedélybeteg társsal él párkapcsolatban vagy házasságban.

A harmadik esetben az alkoholista szülők ma már felnőtt gyermekei rendelkeznek mindenféle kapcsolati problémával, mint pl. magányosság érzése, nem tudnak kapcsolatot kialakítani, választásaikban sikertelenek, vagy szexuális zavaroktól szenvednek.

A kodependens személyekre jellemző: a túlzott felelősség érzet, a kényszeres gondoskodás, a kontroll szükséglete, manipuláció, negatív önértékelés, a bizalom hiánya, harag érzése, szégyen és bűntudat, elfojtások, kényszeresség, illetve a sérült intimitás. Szociokulturális szempontból a társfüggőség a párkapcsolati és szülői szerepek, valamint a kapcsolati viselkedést szabályozó normák módosulásával hozható összefüggésbe. A kodependencia gyógyításában nagy jelentőséggel bír az önsegítés, a konzultáció, illetve a pszichoterápia (Komáromi É., 2010).