Munkafüggőség

A „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás” már a múlté. A multik megjelenésével a legtöbb helyen megszűnt a 8 órás munkaidő, mert ha a főnök azt mondja, hogy ezt holnapra le kell adnod, akkor nem mondasz nemet, hiszen a mai világban az ember annak is örül, ha van munkája. A munkafüggőséggel, vagy nevezzük munkamániával először nem is igazán a szakirodalom, hanem a laikusok kezdtek el foglalkozni. A Google internetes keresőoldal 332 ezer találatot ad a „workaholism” (munkaalkoholizmus) kifejezésre, míg a „work addiction” (munkafüggőség) kulcsszó beírása esetén 120 ezer találatot kapunk. A munkafüggőséggel kapcsolatban számos tévhit él az emberekben, pl: „az a munkamániás, aki mindig dolgozik”, vagy „a munkafüggők élvezik a munkájukat és boldogok”. Moiser (1983) meglátása szerint azok a személyek, akik hetente több mint 50 órát dolgoznak, munkafüggőségben szenvednek. Azonban, mint tudjuk a munkavégzés mennyiségét számos tényező befolyásolja: környezeti, szituációs(társadalmi, kulturális, gazdasági) tényezők mellett szociális és személyiségbeli faktorok egyaránt. Ebből kifolyólag azokat az embereket, akik kedvezőtlen anyagi helyzetük miatt dolgoznak az átlagosnál jóval többet nem tekinthetjük munkafüggőnek. Maslowitz (1980) szerint munkafüggő az a személy, „aki mindig több időt és gondolatot szentel a munkának, mint amennyit a helyzet megkövetel, ami pedig megkülönbözteti a munka alkoholistákat más emberektől, az a munkájukhoz való attidűdjük, nem pedig a munkájukkal eltöltött idő”.  A munkafüggőség tüneteit Porter (1996) a következőképp határozta meg:

1. Amikor is beszűkül a személy érdeklődése. A munkán kívül nem érdekli semmi más, elhanyagolja a baráti kapcsolatait, nem foglalkozik magával, sem az egészségével. Az illető az ártalmas következmények ellenére fenntartja túlzott mértékű munkavégzését.
2. Alacsony önértékelés jellemzi. Emberünk a negatív érések elkerülésének reményében temetkezik bele a munkába. A gyenge én erejét úgy igyekszik kompenzálni, hogy a munkában kapott külső megerősítéseket használja fel. Számára fontos a külső visszajelzés, illetve mások véleménye.
3. Merev gondolkodásmód jellemzi az egyént. Irreálisan nagy, perfekcionista elvárasai vannak mind saját magával, mind másokkal szemben, amelyekhez mereven ragaszkodik.
4. Az illető tagadja a problémát. A munkafüggő személyek általában nem érzékelik problémásnak a viselkedésüket.

A munkafüggő személy sokszor védekezik azzal, hogy a rengeteg munkát a családjáért, annak boldogságáért teszi, miközben nem veszi észre, mindezzel éppen az ellenkező hatást éri el. A tapasztalatok szerint a családterápia, a kognitív-viselkedéses terápia, illetve a csoportterápia kiválóan működhet ezeknél a betegeknél.  (Demetrovics  Zs. és Kun B. 2010. Az addiktológia alapjai IV., Viselkedési függőségek. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó)