Ébredő Erdő

Drog függőség

Már így az elején fontos tisztázni a drog és a kábítószer közti különbséget.  Hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni őket, pedig a szavak tartalmi jelentése között óriási a különbség. Ugyanis drognaknevezünk minden olyan kémiai anyagot, amely a szervezetbe kerülve megváltoztatja annak valamilyen működését. A drogszó szűkebb jelentése viszont azokat a kémiai anyagokat jelöli, amelyek pszichoaktív hatásúak, azaz a központi idegrendszeren keresztül fejtik ki hatásukat. Harmadik jelentése, amikor is elsősorban az illegális szereket illetjük drogszóval.

A kábítószerkifejezés szigorúan véve egy jogi kifejezés, amely azon kémiai anyagok körét fedi, amelyek rajta vannak az illegális szerek listáján. Tulajdonképpen a kábítószer elnevezés, a jogi szemponttól elvonatkoztatva, annyit jelent, hogy kábító hatású szer, ami nem jelent mást, mint illegális szerhasználatot.

A pszichoaktív szereket tulajdonképpen számtalan módon lehet csoportosítani, itt én most csak párat említenék meg érdekesség gyanánt:

  • legális – illegális szerek
  • természetes – szintetikus
  • addiktív – nem addiktív
  • használati mód szerint
  • pszichoaktív hatás szerint

Drogok közé lehet sorolni az alkoholt, a kokaint, az amfetamintés származékait, hallucinogén hatású vagy pszichedelikus szereket, a kannabiszt, az opiátokat, a szerves oldószereket,központi idegrendszer működését befolyásoló gyógyszereket,  illetve nem utolsó sorban a designer drogokat.

Szerhasználatnál fontos megemlíteni, hogy számtalan tényező együttes hatása határozza meg magát a droghatást. Nem mindegy a szer mennyisége, minősége, illetve a szervezetbe kerülés módja. Fontos megemlíteni magát a személyt, és annak jellemzőit, ugyanis meghatározó tényező a drogélménynél, hogy a használó milyen testi és lelki állapotban van a drog bevételekor (pl.,fáradt embernél ugyanannyi mennyiségű drog erősebb hatást válthat ki). Nem lényegtelen az sem hogy valaki először használja az adott drogot, vagy vannak már korábbi tapasztalatai vele. Lényeges, hogy a használó aktuálisan milyen lelki állapotban van, ugyanis a hallucinogén hatású szerekre jellemző, hogy felerősítik a szerhasználó hangulatát, míg más szerek inkább tompítják vagy módosítják az aktuális érzéseket. Legvégül megemlíteném a fizikai és szociális körélményeket is, ugyanis nem mindegy, hogy a használó milyen környezetben és kikkel közösen történik a szerhasználat. Nagy különbséget élhet meg valaki ugyanannak a drognak a használatakor, ha azt ismerősökkel együtt, illetve ha idegenek között, vagy egyedül használja. Fontos hangsúlyozni, hogy a fent említett jellemzők nem csak az akut droghatást, de a droghasználatot általánosabban meghatározó, illetve a drogkarriert befolyásoló tényezők lehetnek.

Probléma akkor van, ha:

  1. Kialakult a szerhez való hozzászokás, azaz a tolerancia (ugyanazon hatás elérésére fokozni kell a mennyiséget)
  2. Létrejön a megvonás, ami egy speciális tünet együttessel jár.
  3. A szert gyakran nagyobb adagokban, vagy hosszabb ideig szedi, mint eredetileg szándékozta.
  4. Állandó kíváncsiság, vagy sikertelen kísérletek a szerhasználat abbahagyására, vagy kontrollálására.
  5. Jelentős idő és aktivitás irányul a szer megszerzésére, használatára.
  6. Elhanyagolja a tanulmányait, illetve a munkáját a szerhasználat miatt.
  7. A szerhasználatot annak ellenére is folytatja, hogy visszatérő fizikai vagy pszichológiai problémái vannak miatta, amelyről tudja, hogy valószínűleg a szerhasználat okozza vagy súlyosbítja.

Ha a fent említettekből legalább 3 igaz önre, vagy hozzátartozójára, akkor érdemes szakemberhez fordulni segítségért. (Demetrovics Zs. és Kun B. 2010. Az addiktológia alapjai IV., Viselkedési függőségek. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó; Rácz József 2004.Budapest, Addiktológia – Tünettan és Intervenciók.)

Drogfüggőség

LÉPJ BÁTRAN!
Magadért!

Az Ébredő Erdő egy olyan hely lehet számodra,

ahol őszintén lehetsz önmagad, akit megtartanak, ha arra van szüksége, bátran felteheted kérdéseidet, segítséget kaphatsz problémáidra, nehézségeidre, ahol úgy fogadnak el téged, ahogy vagy.

image