Színek és szavak
Visszejelzések, vélemények tőletek
Elolvasom
Hoffer Szilvia! Mit mondhatnék róla! Csak jót! Profi! Ügyes turkász! Megtalálja a pontot, ami fáj, ami nehéz, ami gyötör. Segít határozottan és célratörően megtalálni, átélni, megoldani a problémát. Könnyedségével és határozottságával, persze ha tudsz vele dolgozni, oldódnak a problémák. Mióta hozzá járok, könnyebben uralom a helyzeteket, melyekből máskor inkább kihátráltam. Rávezet a megoldásra, ha követed az utasításait. Szeretek vele dolgozni, mert mindig jó érzéssel telnek az órák.
(Ernő)
Elolvasom
Szilvit azért kerestem meg, mert kezdett kicsúszni a kezem közül az életem. Segítségével rájöttem arra, hogy fontos a felépülésem szempontjából az önismeret, a traumáim feldolgozása, a tudatos jelenlét, önmagam monitorozása. Konfrontatív jelenlétével folyamatos belső munkára késztet. Elfogadásával és bizalmával egy olyan miliőt teremt, amiben ki tudom zárni a külvilág zajait, zörejeit és könnyebben tudok kapcsolódni önmagammal.
(Gábor)
Elolvasom
Azért szeretek a Szilvihez terápiára járni, mert tükröt tart nekem, és szembesít az általam még nem tudatosított problémáimmal, nehézségeimmel. Segít a fejlődésben, erősíti bennem az önazonosság fontosságát.
(Kiss Csaba)
Elolvasom
Nekem abban segít a terápia, hogy az énkép helyre álljon, és az önértékelésem. Hogy a gyerekkori mintáimon, sémáimon dolgozzak, majd változzak, és teljesen egyensúlyban legyek magammal.
Segít abban, hogy megtanuljam irányítani az elmémet, és megtanuljam szeretni önmagamat. Már tudok megbocsájtani és hinni magamban.
(Zoltán)
Elolvasom
Párkapcsolati problémával fordultam Szilvihez. Mindig is nyitottan álltam a lélek gyógyításához, fejlesztéséhez. Már az első alkalommal éreztem, hogy sikerült jó szakembert találnom, jó helyen vagyok. Szilvinek meg tudok nyílni, szimpatikus, bizalmat érzek felé. Feltétlen elfogadást, figyelmet, empátiát és türelmet érzek a részéről. Szakértelmével, közvetlenségével, kedvességével, humorával segít képessé válni a problémák megoldására, megérteni a háttérben zajló folyamatokat. Hasznosnak és biztonságosnak élem meg az önismereti utamat a támogatásával. Minden találkozásunk után jobban érzem magam. Szívesen visszajárok hozzá, sokat köszönhetek neki.
(Zsuzsa)
Elolvasom
Azért kerestem meg a Szilvit, mert útban volt az életemben a drog, amit egyedül nem tudtam magam mögött hagyni. A nyitottsága, elfogadó attitűdje miatt el tudott indítani egy olyan úton, amin szembe tudtam nézni saját magammal, démonjaimmal, és a terápia segítségével ráleltem a megfelelő megoldó kulcsokra.
Elolvasom
Két évtizede próbálok önismerettel foglalkozni és fejlődni. Jó néhány pszichológus után teljesen feladtam a keresést. Szilvit párkapcsolati problémák miatt Kerestem fel. Rendkívül fontos volt számomra, hogy olyan embert találjak, aki meri vállalni önmagát! Marketinges múltam szakmai okokból bizalmatlan vagyok azokkal, aki egy fotón sem képesek önmagukat vállalni. Nálam meríti a bort iszik és vizet prédikál fogalmát.
Miután komoly önértékelési problémákkal küzdök, nagyon tetszett Szilvi vagánysága, ugyanakkor a fotókon is már átjött a lelke és a hatalmas értékei. Úgy gondolom, ha ő nem tud megtanítani elfogadni magam, akkor soha senki.
Kiemelkedően fontos volt számomra, hogy olyan szakembert találjak, aki hasonlóan spirituális gondolkodású, és nem fog szétakadni azon, amiket ezzel kapcsolatban megosztok vele. A legelső telefonbeszélgetés alkalmával biztosan tudtam, hogy ő az a szakember, akit mindig is kerestem. Hihetetlen gyorsan ráérez és meglátja az adott területen lévő problémákat, melyet hatalmas empátiával, hat masnival átkötve és becsomagolva szelíden, de mégis megfelelő határozottsággal ad a páciens tudtára. Nem számonkérő és kioktató. Nem csak a tankönyvszagú tudást akarja az emberre rátolni. Megoldásokat mutat, és támogat a fejlődésben, felépülésben. Ha igazán hiteles szakemberre vágysz, ne keress tovább! Hívd fel!
Dobos Márta
Sopron, 2022. 06. 10.
Elolvasom
Én személy szerint más emberek ajánlásával kerültem Szilvihez. Rengeteg jót hallottam róla és most már személyesen is meggyőződtem arról, hogy jó helyre kerültem. Úgy érzem, hogy az első perctől kezdve jó az összhang és rengeteget fejlődtem hétről hétre. Őszintén tudtam beszélni a problémáimról, nehézségeimről, és ezeket tudtuk orvosolni. Remek útmutatásokat és feladatokat kaptam, ami mindig pozitívan töltött fel és erőt adott, hogy a józan utón járjak tovább. Én személyesen, csak ajánlani tudom mindenkinek!
(Sánta Richárd)
Elolvasom
Ha az ember elkezdi a terápiát az annak a jele, hogy szüksége van valakire, aki helyes útra irányítja. Szilvi profin ért az emberekhez, megértően és türelmesen foglalkozik velem. Biztonságos, nyugodt környezetben tudunk beszélgetni. A közös úton rávezetett arra, hogy kezeljem magam és megértsem az érzéseimet. Köszönöm neki!
Az Ébredő Erdő egy olyan hely lehet számodra,
ahol őszintén lehetsz önmagad, akit megtartanak, ha arra van szüksége,
bátran felteheted kérdéseidet, segítséget kaphatsz problémáidra, nehézségeidre,
ahol úgy fogadnak el téged, ahogy vagy.